Kellemesen laza Emil.RuleZ!, jurotrensszel meg kocsitetőn táncoló lányokkal propagáló Fidelitas, az eltűnt DJ Junior és fergeteges Tarantino őrület a nagyszínpadon. Az utolsó napra a Filmmúzeum sátrát is megtaláltuk és némi alkohollal tuningolt nosztalgia hangulatban vettünk búcsút a 2006-os SZIN fesztiváltól.

Hajós András nem sokkal este tíz előtt közölte a nagyszínpad elé összegyűlt közönséggel, hogy tart még az Emil.RuleZ! koncertje egy jó darabig, szóval ő rágyújt egy cigire és aztán még jó pár számot hallhatnak az érdeklődők.
A legutóbbi album felvételei mellett természetesen régebbi számok is megszólaltak, így többek között a legelső album címadó felvétele, az elmaradhatatlan Zazie az ágyban is, de mi a zanga!zanga című lemez címadójának örültünk a legjobban.

Közben a Viva MegaWatt Színpadán már hangolt a Besh o droM, ám bármennyire is szerettük volna hallani őket idén, lassan kezdődött a Borsodi Színpad utolsó fellépője, a The Tarantinos, akikre, mint már említettük, igencsak kíváncsiak voltunk. Így, egy rövid, Globe Party Sátras, Jamie Winchester és Hrutka Róbert koncerttel egybekötött kitérővel a nagyszínpad felé vettük az irányt.

Nem sokkal féltizenkettő után kezdte meg műsorát a hét tagú, Tarantino-filmek betétdalait játszó londoni zenekar, akik rögtön a Ponyvaregény klasszikus főcímzenéjével, a Dick Dale & His Del-Tones "Misirlou" című szerzeményével indítottak, majd sorra vették az összes Tarantino-mozi emlékezetesebb zenéit. Sajnos a válogatás hagyott némi kívánni valót maga után, hiszen kimaradt többek között a Jackie Brown főcímzenéje, Bobby Womack Across 110th Street című klasszikusa, vagy éppen az Urge Overkill emlékezetes, beszédes, Girl, You'll Be A Woman Soon című felvétele, a Ponyvaregényből.
Igaz, ezért bőven kárpótolt az előadás, ami olyan lendületesre, magával ragadóra sikeredett, hogy kevesebb, mint negyed óra alatt megduplázódott a nagyszínpad előtti tömeg. Ezt fokozta, hogy perceken belül jópáran táncra is perdültek a színpad előtt, így talán az idei SZIN egyik legjobb hangulatú koncertje kerekedett az angolok műsorából.
Bár a zenekar által beígért filmjelenetekből sokat nem láthattunk, csak hallhattunk néhányat a született showmanek előadásában, esetleg felvételről az eredeti filmekből, a kellő hatást így is bőven elérték.
Az idén tízéves zenekar, miután a teljesen kattant frontember egyenként bemutatta a tagokat, s egy-egy rövid szólót is hallhattunk tőlük, nagyjából háromnegyed egy körül vonult le először a színpadról, de ez után még kétszer tapsolták vissza őket.
Végül valamivel hajnal egy óra után fejezték be a produkciót, ugyan azzal, amivel kezdték.

Bár az angolok a koncert folyamán nagyjából ötször mondták el, hogy a műsor után a színpad előtt árulják és dedikálják eddig megjelent két lemezüket, a szervezők jónak látták maguk is bemondani mindezt magyarul, rögtön az utolsó szám után.
Nos, magyar nyelv szépsége ide, vagy oda, ha magyar a fesztivál, ha nem, így, egy farmerban, pólóban megjelenő technikus szájából, a színpad sarkából elég viccesen, s cseppet gagyin is hangzott mindez. Pedig az igen komoly hanggal megáldott angol énekestől korábban koránt sem tűnt annak.

A The Tarantinos koncertje alatt a Partfürdő másik oldalán már javában peregtek a mester legnagyobb sikerének képkockái, ám a Ponyvaregény sokadszori megtekintése helyett a legtöbben, ahogy láttuk, az utolsó estét inkább bulizásra szánták.
Így tettünk mi is, s elindultunk a fesztivál során eddig még általunk nem sűrűn látogatott helyszínek irányába.

Persze azért benéztünk az elmúlt napok egyik legjobb helyszínének bizonyult Globe Party Sátorba is, hogy megtudjuk, vajon mégis mit játszik az ország egyik legismertebb lemezlovasa, DJ Junior.
A várt könnyű house slágerek helyett némileg húzósabb, feszesebb, keményebb ütemekre léptünk be a sátorba. Ennek okát rögtön észrevettük, hiszen a pultban nem Junior, hanem a programban őt követő Soneec és Danny L álltak, pedig még bőven nem nekik kellett volna. Hamarosan kiderítettük, hogy Junior Pesten ragadt a Rióban, s így változott a program: háromtól zenél majd ő, mondta a biztonsági szolgálat egyik embere.
Hogy ez valóban így történt-e, arra nem  mernénk mérget venni, ugyanis ezen az estén ekkor jártunk utoljára a sátorban.
Helyette inkább az eddig kihagyott helyszíneket és az eddig kihagyott italpultokat választottuk, s töredelmesen beismerjük, a Webrádió különítménye is bőven hozzájárult, hogy hajnal négy körül már egyetlen korty Jägermeistert sem lehetett kapni a fesztivál területén.

Az éjszaka folyamán a Rádió Plusz héliumos lufikkal ökörködő műsorvezetői mellett volt szerencsénk egy rögtönzött párszámos rock-diszkóhoz is a MegaWatt Színpad irányába vezető úton, sőt, a Fidelitas helyszínével is szembetalálkoztunk, ahol kínai piac színvonalú euro-trance-re veretett pár tinilány egy közepes méretű haszongépjármű tetején, miközben néhány fiatal aktivista próbált rábeszélni minket az ifjú fideszesek nézeteivel való megismerkedésre. Az este, de talán az egész fesztivál legviccesebb helyszíne díját kapásból kiérdemelték ezzel. Ez is valami.

Az éjszaka általunk legtöbbet látogatott helyszíne ezúttal a Filmmúzeum Sátor volt, ahol erősen nosztalgia hangulatban, az elmúlt évtizedek slágereivel várták a bulizókat, a Fatboy Slimtől a Kool & The Gangig. Sőt, a lemezlovas a korabeli diszkók hangulatát felidézve időnkét még mikrofont is a kezébe ragadott, hogy felköszöntsön egy születésnapost, bekonferáljon egy következő számot és hasonlók.
A sátor egyetlen negatívuma csupán mérete volt, jövőre talán érdemes lenne egy minimum dupla ekkorával előrukkolnia a csatornának. A siker garantált.

Az utolsó éjszaka végigbulizása után az emberek nagy része a kora reggeli órákban kezdte elhagyni a fesztivál területét. Így tettünk mi is, jó hangulatban, nem egy szép emlékkel, jó bulival gazdagodva hagytuk hátunk mögött a Partfürdőt, ahol bár sejtéseink szerint idén a tavalyit alulmúlta a látogatószám, ismét egy emlékezetes fesztivált sikerült megrendeznie a szervezőknek.

Jövőre ugyanitt!

szeged.hu