Cikkek : Vendégségben a Katonában |
Vendégségben a Katonában
Színházak között a vendégjáték bevett dolog, az együttműködés, a közös értékek kifejezésének megszokott módja...
Annál ritkább, ha egy színház és egy zenei intézmény vendégeskedik egymásnál. A Katona József Színház és az A38 Hajó vendégjátéka azt próbálja bizonyítani, hogy Budapest kulturális intézményei nem elszigetelt végvárak, hanem dinamikusan együttműködő, egymásra és a közönségre figyelő helyszínek.
Az intézmények munkatársai, a művészek és szakemberek számára is fontos, hogy munkájuk során új kihívásokkal találkozzanak. A megváltozott helyszín, a más miliő más feltételekkel jár, és a bemutatott produkciókat is jelentősen átértelmezi. Színház nem csupán színházban lehet, koncert nem csupán koncertteremben. Meggyőződésünk, hogy a helyszíncsere, a vendégjáték izgalmas játék lesz művésznek, közönségnek egyránt.
A koncertsorozat főtámogatója a Samsung Mobile - Ultra Edition.
A Samsung Ultra Editon mobiltelefonok egy új világot nyitnak meg a fogyasztók számára. Egy olyan világot, amelyben újraértelmezhetnek mindent, amit a mobiltelefonokról eddig valaha gondoltak. Ebben a világban kitágulnak a határok és hirtelen minden elképzelhetővé válik. A Samsung Mobile tehát örömmel támogat különleges eseményeket, amelyek elütnek a megszokottól, hiszen a Samsung Ultra Edition generáció megalkotásával az volt a cél, hogy elképzelhetővé váljon az elképzelhetetlen.
Az A38>Katona csereprogram keretében az A38 Hajó 2006 novemberében mutatkozik be a Katona József Színházban, a Katona pedig 2007 júniusában vendégeskedik az A38 Hajón.
Emil.RuleZ!
Koncert - ahogy mindig is szerettétek volna 2006. november 22., szerda és 23., csütörtök 19h Belépő: 2000 Ft, 2500 Ft, elővételben kapható.
Az Emil.RuleZ! Magyarország egyik legegyénibb, legviccesebb és leghűvösebb zenekara.
A trió közel tíz év örömzenélés után aratott elképesztő sikert a Zazie az ágyban című számmal és az azt követő, azonos című lemezzel.
Az együttes harmadik nagylemeze tavaly jelent meg. Finom, dzsesszes muzsika, táncos groove-ok, vidám és szinte követhetetlenül kacskaringós dalszövegek, valamint egy utolérhetetlenül sármos frontember: mindössze ennyi az Emil.RuleZ! sikerének titka. A recept egyszerű, mégsem sikerül senkinek utánuk csinálni.
Az együttestől eddig sem állt távol, hogy igen lazán kezelje a hagyományos rockkoncert formai és tartalmi kereteit. A zenekar örömmel lép hát a színház színpadára, de a megszokott imrovizációk mellett eggyel komolyabb rákészüléssel: amíg egy szimpla rockzenekarnak félelmetes kihívást jelenthet az ültetett publikum és a kristálytiszta színháztermi akusztika, hőseink igyekeznek ebből erényt kovácsolni: olyan finomabb szerzeményeket is elővesznek repertoárjukból , amelyeket korábban soha nem adtak elő színpadon.
A zenekar tagjai:
Hajós András: ének, gitár Hegyi György: ének, basszusgitár Kisvári Ferenc: dob Fekete-Kovács Kornél: trombita Bruzsa Gábor: gitár Gereben Zita: ének Warnusz Zsuzsa: zongora
hirado.hu
|